Cm Ab Eb B | Cm Ab Eb B | Cm Ez a tiétek, azt mondta, vigyázz rá ember Ab A felhők, a hegyek, a folyók, a tenger Eb Ez a mennyország, ha hiszed, ha nem B A férfi és nő, hol a család egy tandem Cm A fájdalomtól a felismerésig Ab Móresre tanít ezernyi tévhit Eb Ne láss ebben rosszat, ez jól van így B Annyi butaság végül majd megtanít Cm Hogy ne szúrd el, figyelj, ezt nem kéne Ab Hogy a verejték végül majd megérje Eb Hogy annyi félelem végül mégsem öl B Hogy ne légy oly messze Istentől Cm Tudom, hogy nagy szavak, pedig kis dolgok Ab Nézd, én is mennyit csak elrontok Eb A tiétek, azt mondta, menj csak az úton B Nézd az én kutam, felhőkbe fúrom Cm Ab Ez rajtatok múlik, ez már csak rajtatok Eb B Van cipő is, út is, gyerünk, szaladjatok Cm Ab Ez tőletek lesz szép, ez csak tőletek Eb B Amíg mozdulni bírtok, addig öleljetek Az emberiség még egy dacos kisgyermek Fel kéne nőni, de hisztizve nem megy Az emberiség párszor megölte magát De egyetlen magból újra minden felállt Milliárd évek teltek úgy el Hogy békében élt annyi féle ember Nem itt születtünk, nem ezen a bolygón Nem itt halunk meg, bármilyen mohón Is zabálunk, és nem ismerünk mértéket Temetünk nap mint nap minden értéket Figyeltem őket, és figyeltem magamat És megértettem, miért nincs új a Nap alatt Ez játék az égben, játék a Földön A lelkem az szabad, nincs semmilyen börtön Mi bezárhat engem, mert meghalok És a kezedben figyeld, már ott vagyok Ez rajtatok múlik, ez már csak rajtatok Van cipő is, út is, gyerünk, szaladjatok Ez tőletek lesz szép, ez csak tőletek Amíg mozdulni bírtok, addig öleljetek Miközben vársz a buszra, vagy a metrón ülsz Hallod-e magad, ahogy megpendülsz Te egy hangszer vagy, és én játszom rajtad Csak élvezd a zenét, megszólal, ha hagytad Rozsdás a lánc már, engedd el magad A teremtés figyel, meghallja a szavad Gondold meg, hogy élsz, mert te döntesz Hogy falakat építesz, vagy ledöntesz Miközben húzod az igát, vajon eszedbe jut Hogy végül magadhoz vezet majd minden út Ezer életen át legyél bármilyen elveszett Rá fogsz lelni, mi lényedhez elvezet Ott foglak várni, és nevetünk majd És újra kezdjük, mikor minden kihal És újra kezdjük, mikor mindennek vége Így forog a végtelen felhők térképe Ez rajtatok múlik, ez már csak rajtatok Van cipő is, út is, gyerünk, szaladjatok Ez tőletek lesz szép, ez csak tőletek Amíg mozdulni bírtok, addig öleljetek Ez rajtatok múlik, ez már csak rajtatok Van cipő is, út is, gyerünk, szaladjatok Ez tőletek lesz szép, ez csak tőletek Amíg mozdulni bírtok, addig öleljetek Ez rajtatok múlik, ez már csak rajtatok Van cipő is, út is, gyerünk, szaladjatok Ez tőletek lesz szép, ez csak tőletek Amíg mozdulni bírtok, addig öleljetek |