Gm Cm Gm-D Gm -D Gm Megszakadt gondolatok, monoton alakok, kívül emberiek, de belül robotok Cm Inasok, csaposok, lakájok, cselédek közt te is, én is rabszolga vagyok Gm D Kiköt a csónak, ha vége a tónak és az ajtó végleg bezár Gm D Új bazárban névtelen pihen majd meg veled a fáradt, vén, bolond vándormadár Gm Mi mást is tehetne, ha biztosra menne, helyette csak talánokat talál Cm Készen a szerepre, kettő lett az egybe’, egyszerre kisdiák és tanár Gm - Társas magány - D Parányi kirakati vagány lett elmostlan fantáziám, Gm D sokallom, hogy sok emberből sokaknak kevés öröm ma az általány Gm Szomorú boldogság simogat, félelem riogat, bánom a tegnapokat Cm Kutyából szalonna létem ép, de ha csendben marad, akkor is ugat Gm D Könnyeim takarom, nekem a nyugalom, neked a hatalom érdekes Gm Maszkomat ledobom, ruhátlan utakon elköszönök magamtól: Ég veled! Gm Nappali, nevető fényes tereken, Cm éjszakákon át, akármikor legyen Gm D Elkíséri a vendéglátós óhajod, kegyed Gm D De tudja jól, ha bántják, akkor sírni nem lehet Gm Elhúzza hát a dalt, azt a boldogat, Cm hogy neki mi esne jól, arról nem mondhat sokat Gm D Idegen tekintetek közt ott az otthona, Gm -D de haza már nem várja őt senki, sehova Gm Társas magány, nyitott könyvként maszkok között béklyó Cm Magával hadban áll, mert bántják és ez miért jó? Gm Gm -D Ellentmondva élni még tovább, kell még egy-két pohár Megszakadok, akkor is vannak rosszakarók, zöldek meg sárgák Nem változom a világ fele, de persze sok más ebből mást lát Ha hibázom, falhoz állít a gyerek-had, kicsúfol és kiröhög Pedig veletek játszanék, hisz ez vagyok én, én is kölyök És mivél válik személytelen személyem, hogy a városba megy Körülöttem hallott-vélt történetekből ők határoznak meg Van, hogy megszeretgetnek majd eldobnak, mert miért vagyok másé Hogy igazi maradjak, legyek csak egy darab háztartásé Hogy ha nem vagyok kedves, türelmes akkor nyergelek a nagy lovon Hogyha két krajcárral többem van, mástól veszem el én a vagyonom Vajon hol van az a barát, aki valóban belém lát Aki velem egy hajóban egy irányban, együtt, egy szelet vár Nesze, bumm, maradok én révész, aki a partok közt bolyongva evez Az, hogy melyik a világom, felsóhajtok: Nincs! Egyik sem ez. Visszakuporodok magamba, dédelgetlek, bájos magány És, hogy valóban mennyire lennél én, érted már most talán. Nappali, nevető fényes tereken, éjszakákon át, akármikor legyen Elkíséri a vendéglátós óhajod, s kegyed De tudja jól, ha bántják, akkor sírni nem lehet Elhúzza hát a dalt, azt a szomorút, magából úgy, hogy a könny is kicsordul Idegen tekintetekből megfont koszorú, ha érzést nem ad át, akkor mondd, hogy boldogul? Társas magány, nyitott könyvként maszkok között béklyó Magával hadban áll, mert bántják és ez miért jó? Ellentmondva élni még tovább, kell még egy-két pohár |